Intézményeink

Győr Megyei Jogú Város területén a bölcsődei ellátást az Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat Győr  13 bölcsődéje végzi, 699 férőhelyen.

Kodály Zoltán utcai Bölcsőde - I. Számú Bölcsődei Központ kiemelt

Kodály Zoltán Utcai Tagbölcsőde

Bölcsődénk Adyváros központi helyén, óvoda és iskola szomszédságában helyezkedik el. A 7-es, 9-es, 14-es és a 19-es autóbuszok lehetővé teszik, hogy a bölcsőde minden irányból jól megközelíthető legyen.

Az intézmény 63 férőhelyes, három pavilonban, pavilononként két-két csoportszobával, összesen hat csoportban fogadjuk a gyermekeket. Csoportszobáink szépen felújítottak és mindegyikben a gyermekek életkorának és szükségleteinek megfelelő bútorzattal, játékkészlettel biztosítjuk az ellátást, valamint az önfeledt és biztonságos játék lehetőségét. A mindennapi levegőzést, mozgásigényt, tapasztalatszerzést, a környezettel való ismerkedést biztosítja a saját játszóudvarunk, fajátékokkal, kisházakkal, homokozókkal felszerelve. A Szakmai Programunkban is a környezeti nevelés kapott kiemelt figyelmet.

Minden pavilonban öt szakképzett kisgyermeknevelő látja el a gyermekeket, saját gondozónői rendszerben. A napi tevékenységek, és játékok során sokat énekelünk, mondókázunk, mesélünk a kicsiknek. Játékos, mesés formában bővítjük ismereteiket, az alkotójátékok során fejlesztjük kézügyességüket, a gondozás során pedig nagy hangsúlyt fektetünk az önállóságra nevelésre. A bölcsődei napirend a gyermekek életkori sajátosságaihoz és szükségleteihez igazodik, a csoportok életkori összetételének figyelembevételével.

Saját konyhánknak köszönhetően változatos, ízletes, és az életkori szükségleteknek megfelelő étrendet biztosítunk a gyermekeknek, napi négyszeri étkezéssel.

A bölcsődénkbe járó gyermekek számára só szobát alakítottunk ki, ami segíti a felső légúti fertőzések gyógyulását, megelőzését, jótékonyan hat az asztmára, allergiára.

Intézményünk életét színesítik, valamint erősítik a család és bölcsőde kapcsolatát a szülőkkel és gyermekekkel együtt töltött, ünnepekre hangoló délutánok a szülőcsoportos megbeszélések, a gyermeknapi „bulik”, családi napok.

Épületünkben kapott helyet az Intézményhálózat Igazgatása is.

 

Kodály Zoltán Utcai Tagbölcsőde
Cím: 9023 Győr, Kodály Zoltán utca 18.
Telefon: 06-96/437-410; 06-20/520-4380
E-mail: ebikodaly@gyoribolcsodek.hu
Tagbölcsődevezető: Bali Noémi

Tovább

Zöld Utcai Tagbölcsőde

Bölcsődénk Győr-Szabadhegyen található, a Kodály Zoltán Ének – Zenei Általános Iskola, és a Tárogató Óvoda szomszédságában. 1984-ben épült bölcsődénk a 2019/2020-as nevelési évben teljeskörű külső és belső felújításon esett át. Megszépült bölcsődénkben 72 gyermek számára tudjuk biztosítani az életkoruknak megfelelő ellátást. Három pavilonunkban 6 csoportszoba kapott helyett, ahol csoportonként maximum 12 kisgyermeket gondozunk. A pavilonok színvilágukban is elkülönülnek egymástól, az I. piros pavilonban a Katica és a Csiga csoport, a II. sárga pavilonban a Süni és a Maci csoport, a III. zöld pavilonban pedig a Napocska és a Pillangó csoport várja a gyerekeket. A pavilonok színei megjelennek a bútorok és kiegészítők színeiben is. Mindhárom pavilon azonos felépítéssel rendelkezik: a kocsitárolók után az átadó helyiségbe érkezünk, ahol minden gyermeknek saját, jellel ellátott szekrénye van. Az átadóból a fürdőszoba nyílik, ahol mindkét csoport számára kézmosók, kis WC-k, zuhanyzó található. A fürdőszobából léphetünk be a csoportszobákba. A két szoba egybenyitható, mindkettő tágas, világos, a gyermekek magasságához igazodó asztalokkal, székekkel, közvetlen kapcsolattal a játszókerthez, teraszhoz. A felújítás során II. pavilonunkban korszerű, a halláskárosult gyermekek ellátását segítő eszköz is beépítésre került.

A hozzánk érkező gyermekek ellátásáról szakképzett kisgyermeknevelők, és bölcsődei dajkák gondoskodnak. Fontosnak tartjuk, hogy az életkorra jellemző játéktevékenységhez szükséges időt minden gyermek számára biztosítani tudjuk, ezt teszi lehetővé a jól szervezett, a csoportok igényeihez igazodó napirend. A szabad játék mellett tervezett tevékenységeink során változatos eszköztárral teremtünk lehetőséget a kicsik számára az őket körülvevő világgal, természeti környezettel való ismerkedésre. Ezeket a tevékenységeket öt fő terület köré csoportosítva tervezzük meg tevékenységeinket, minden nap más és más területet aktivizálva. A mese-vers, az alkotótevékenységek, a természet megismerése, az ének-zenei fejlesztés és a játékos-mozgásos torna területein igyekszünk mindig valami újat mutatni a kisgyermekeknek, velük együtt családjaiknak is.

A bölcsődés korú gyermek lételeme a mozgás, minden tevékenysége, minden játéka mozgással hozható összefüggésbe. Fejlődésének alapvető feltétele mozgásigényének kielégítése. A bölcsőde udvarán az EU szabványainak megfelelően telepített játékok, állatos rugós hinták, csúszdák, homokozók mellett különböző mozgásfejlesztő eszközök is megtalálhatóak: kis motorok, biciklik, rollerek, amelyeket előszeretettel használnak gyermekeink. Rossz idő esetén tornaszobánkban, illetve a csoportszobákba bevihető mobil mozgásfejlesztő játékokkal biztosítjuk számukra a nagymozgások gyakorlásának lehetőségét.

Mivel a gyermek számára a családi környezet után az első szocializációs helyszín a bölcsőde, számunkra fontos a szülők, és a bölcsőde közötti jó kapcsolat kialakítása, hiszen csak együttműködve tudjuk legjobban támogatni a gyermek fejlődését. Igyekszünk biztosítani a szülők számára a bölcsődei életbe történő betekintést, ezt a célt szolgálják a közös programok, mint például a húsvéti, karácsonyi játszóházak, családi délutánok, sőt, már a bölcsődei élet kezdetén a szülővel történő fokozatos beszoktatások is.


Zöld Utcai Tagbölcsőde
9028 Győr, Zöld utca 38.
Telefon: 06-96/416-056; 06-20/520- 4294
E-mail: ebizold@gyoribolcsodek.hu
Tagbölcsődevezető: Szabóné Baranyai Melinda

Tovább

Kiskúti Úti Tagbölcsőde

„Minden gyermek egyszeri és megismételhetetlen csoda, a hozzá vezető útnak is csodának kell lennie”

(Erich Fromm)

 

Bölcsődénk Győr-Gyárvárosban, forgalmas úttól elzárva, csendes utcában, családi házak, és társasházak között található. Autóval és közösségi közlekedéssel (14-es és 8-as autóbusszal) egyaránt jól megközelíthető. A bölcsőde nyitva tartása minden nap 0530 -1700 óráig.

1968 óta, 48 férőhelyen fogadjuk a gyermekeket. Megújult, világos, tágas csoportszobáinkban életkoruknak megfelelő, szép, minőségi játékok hívogatják bölcsődéseinket. Csoportjaink a Pillangó, Mókus, Maci, Katica elnevezéseket kapták. Játszóudvarunk tágas, fákkal árnyékolt. A gyermekek végtelen mozgásigényének kielégítésére szolgálnak az udvari telepített, és mobil játékeszközök. Bölcsődénkben saját főzőkonyha működik. A korszerű, egészséges táplálkozás alapelveit követjük, napi négyszeri étkezés keretében.  A gyermekek életkorának megfelelően készítjük el az ételeket, élelmezésvezető által összeállított étlap alapján.

A szülők együttműködésével történő beszoktatás hagyomány bölcsődénkben, amely általában két hétig tart, de a kicsik igényeit és szükségleteit figyelembe véve, ez az idő hosszabb is lehet. Fontosnak tartjuk a biztonságot nyújtó környezetet, melyben a legteljesebb odafigyeléssel óvjuk, és vigyázzuk a ránk bízott gyermekeket. Azt valljuk, hogy csak a nyugodt, derűs, szeretetteljes légkörben felnövő gyermekekből válnak boldog, kiegyensúlyozott, a világra nyitott, önállóan gondolkodni tudó emberek. Nyolc szakképzett nevelő vezeti be a gyermekeket a játék csodálatos világába. A „saját” kisgyermeknevelő végigkíséri a rábízott gyermekek fejlődését, számon tartja igényeiket, szokásaikat, átsegíti őket a bölcsődei életük során adódó nehézségeiken, felelősséggel tartozik a rábízott gyermekekért. Emellett napirendünk biztosítja a gyermekek számára az állandóságot, biztonságot, kiszámíthatóságot. Tevékenységeink során támogatjuk a gyermekek önállósági törekvéseit, bátorítjuk őket képességeik kibontakoztatására. A kisgyermeknevelők munkáját a bölcsődei dajkák segítik.

Szakmai programunk kiemelt része a kisgyermekek zenei nevelése. Miért a zene? Kodály Zoltán szerint „teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be” Az éneklés a gyermekekre kedvezően hat, nyugalmat, örömet jelent, a közös játék megerősíti bensőséges kapcsolatukat a kisgyermeknevelővel. A mondókák, énekes játékok állandó ismételgetése örömforrás, amely a gyermek biztonságérzetét növeli. A játék, nevetés, tréfa átélése a kicsik számára egyfajta „lelki vitamint” jelent, amely a személyiség fejlődéséhez elengedhetetlen.

Programjaink: bölcsis torna, természet megismerése, gyümölcsnap, ének – zenei készség fejlesztése, alkotó tevékenység, mese – vers

Ünnepeink: Mikulás, karácsonyra hangolódás, farsang, nyuszivárás, Anyák napja, gyermeknapi parti, bölcsis ballagás, születésnapok, Zenebölcsi

Célunk- a családokkal közösen- a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődésének elősegítése derűs, szeretetteljes, családias légkörben.

 

Mesevilágunk kapui nyitva állnak leendő bölcsődéseink előtt.

Szeretettel várjuk Őket és Szüleiket!

Kiskúti Úti Tagbölcsőde
9027 Győr, Kiskúti út 16.
Telefon: 06-96/322-730; 06-20/520- 3870
E-mail: ebikiskut@gyoribolcsodek.hu
Tagbölcsődevezető: Rigóné Horváth Mónika

Tovább
Örkény utcai Bölcsőde - II. Számú Bölcsődei Központ kiemelt

Örkény István Utcai Tagbölcsőde

Bölcsődénk Győr egyik legújabb városrészében, Marcalváros II-n nyugodt és csendes helyen található, mely legegyszerűbben az 1-es autóbusszal közelíthető meg.

 

Udvarunk tágas, jó fekvésű, főút zajától távol, fákkal, bokrokkal, virágokkal díszített, homokozókkal, szabványnak megfelelő játékokkal ellátott játszóterünk van.

 

Bölcsődénk pavilonrendszerben épült, 66 férőhellyel rendelkezik, ez három gondozási egységre oszlik (pavilon). Egy gondozási egységhez 2 csoportszoba, fürdőszoba, öltöző helyiség tartozik. A világos, tágas szobákban különböző korú gyermekek számára megfelelően kialakított, színes környezetben, szakképzett kisgyermeknevelők végzik a nevelési – gondozási feladatokat. Alapvető feladatunk szeretetteljes légkörben boldog, derűs, gyermekkor biztosítása. Fő feladatunknak tartjuk még, hogy megfelelő játékfeltételeket biztosítsunk kisgyermekeink számára, hogy önállóságuk kibontakozhasson.

 

Bölcsődénk kiemelt szakmai programja a vizuális nevelés, mely alapképességet fejlesztő komplex feladat. Általa fejlődik érzékük, kézügyességük, fantáziájuk a kisgyermekeknek.

 

A vizuális nevelés formái: rajzolás, festés, gyurmázás, konstruálás, papírtépés, ragasztás. Ezekhez, a tevékenységekhez közösen gyűjtünk különféle természetes anyagokat, terményeket. Ezek összeszedéséhez megfelelő lehetőséget nyújt a bölcsőde mellett húzódó kiserdő. A termények felhasználásával és a kisgyermeknevelők segítségével készített különféle alkotások lehetővé teszik, hogy otthonossá és színessé varázsoljuk a környezetünket, az évszaknak megfelelően változatossá és díszítetté tehetjük csoportszobáinkat. A vizuális nevelés szorosan kapcsolódik a többi nevelési területhez. A környezetismerete az ének-zene, mese, vers, mondóka témáiban is megjelennek az évszakok változásai, a természet szépsége, a körülöttünk lévő világ tárgyai, eseményei.

 

A programunk mellett nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges életmód megőrzésére. Ennek megvalósítása érdekében alakítottunk ki a bölcsődénk folyosóján torna szobát. A különféle mozgásfejlesztő eszközökkel (bordásfal, csúszdák, hulla-hopp karikák, labdák, biciklik, rollerok, motorok, kisautók, ugráló labdák, matracok) segítjük elő kisgyermekeink mozgásfejlődését.

 

Az egészséges élet kialakításához rendkívül fontos a gyermekek étrendje. Saját konyhánk van, ahol szakképzett személyzet készíti el a korszerű, egészséges és a gyermekek korának megfelelő ételeket. Heti rendszerességgel gyümölcsnapot tartunk, sok gyümölcsöt fogyasztanak gyermekeink.

 

Naponta lehetőséget adunk a kisgyermekeinknek, hogy minél több időt tartózkodhassanak a szabadban.

 

A bölcsődei alapellátáson túl szolgáltatásként időszakos gyermekfelügyeletet is működtetünk. Az időszakos bölcsődei elhelyezés esetén is fokozatosan, lehetőleg szülőkkel történik a gyermekek beszoktatása, mely során betekintést nyernek bölcsődénk mindennapi életébe. A rendkívül családias hangulatú intézményben egész évben folyamatosan fogadjuk a kisgyermekeket.

 

Szeretettel várjuk a kedves szülőket és bölcsődés korú gyermekeiket!

Örkény István Utcai Tagbölcsőde

Cím: 9027 Győr, Örkény István utca 2.
Telefon: 06 96/431-885;06 20 487 8809
E-mail: ebiorkeny@gyoribolcsodek.hu
Tagbölcsődevezető: Szilágyi Tiborné

Tovább
Győr-Ménfőcsanaki Bölcsőde - II. Számú Bölcsődei Központ maps

Kisdobos Utcai Tagbölcsőde (Ménfőcsanak)

A Ménfőcsanaki Bölcsőde 1983-ban nyitotta meg kapuit a kisgyermekek számára esztétikus, csendes, nyugodt környezetben, a Bezerédj Kastély szomszédságában. A helyi járatú 22-es autóbusszal valamint a 34-es tényői és 36-os koroncói járatokkal könnyen megközelíthető.

Bölcsődénkben 48 férőhelyen várjuk a kisgyermekeket. A bölcsődevezető, nyolc szakképzett kisgyermeknevelő, három bölcsődei dajka, szakácsnő, és két konyhai dolgozó részvételével folyik a színvonalas szakmai munka. Programunkban jelentős szerepet kap környezetünk megismertetése, megszerettetése és védelme. Ennek megvalósításában segítségünkre van bölcsődénk szerencsés elhelyezkedése, és a szomszédos Bezerédj kastély parkja. A szép, jó levegőjű, parkos udvarunk, lombos fákkal, örökzöldekkel, bokrokkal, virágokkal sok élményt, ismeretet és felfedezési lehetőséget nyújt. A gyermekek közelről ismerkedhetnek meg a növényekkel, virágokkal, örökzöldekkel, azok terméseivel. Faleveleket, terméseket gyűjthetünk, madarakat, mókusokat, apró bogarakat, csigákat figyelhetünk meg, és megismerhetjük a természet szépségeit a különböző évszakokban. Az őszi időszakban a lehulló faleveleket összegyűjtjük, szárítjuk, préseljük, majd a csoportszobákat díszítjük vele. A többit kis gereblyékkel összegereblyézzük a kisgyermekekkel, majd komposztáljuk, így megfigyelhetik ezt a nagyon fontos folyamatot is. A téli időszakban a kihelyezett etetőket, madáretetőket a madaraknak és a mókusoknak, a gyermekekkel együtt töltjük fel. Megfigyelhetjük az ideszokott különböző madárfajokat, a fákon ugrándozó mókusokat. A tavaszi időszakban megtapasztalhatják a rügyfakadást, és az első falevelek megjelenését. Különböző fajtájú fák és bokrok találhatóak az udvarunkon, amelyek más és más időpontban hozzák első leveleiket. Így testközelből figyelhetik meg a kicsik a természet éledését. A nyári időszakban pedig élvezhetjük az önfeledt játékot a hatalmas lombos fák árnyékában.

Az elmúlt évek során folyamatosan újult meg a bölcsőde épülete. Az önálló fűtésrendszer kialakításával vette kezdetét a korszerűsítés. Ezt követte a tető szigetelése, a csoportszobák régi nyílászárónak műanyagra cserélése. Így már sokkal korszerűbb környezetben folyhatott a kisgyermekek gondozása és nevelése. Szülői támogatással egy sószoba is kialakításra került, melynek segítségével, különösen a téli időszakban hozzájárulhatott a bölcsőde a kisgyermekek egészségének megőrzéséhe, a napirendbe beépítve heti rendszerességgel látogatják a gyerekek.. Az önkormányzat támogatásával redőnyök is kerültek a csoportszobák ablakaira, mely lehetővé tette a kisgyermekek minőségibb pihenését az alvásidő alatt. Ezután a bölcsőde udvara és terasza igényes fakerítést kapott, majd a Szemünk Fénye Program keretében az épület áramellátási rendszere is megújulhatott. A főzőkonya nyílászáróit is műanyagra cserélték, majd ezt új bútorzat, és a villanyhálózat felújítása követte. Szükségessé vált a terasz burkolatának cseréje is. Ízléses térkő burkolatot kapott, ahol kedvezőtlen időjárás esetén is biztosított a levegőzés a kisgyermekek számára. Ehhez járult még hozzá az is, hogy a terasz fölé automata árnyékolórendszert szereltek fel. A továbbiakban sor került az épület külső szigetelésére, amely a 2019-es évben meg is történt. Ez a projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásával valósulhatott meg. A projekt lehetőséget biztosított arra, hogy a csoportszobákba új bútorok kerüljenek. Ezen kívül a kisgyermekek számára új öltözőszekrények kerültek beszerzésre, valamint a szociális és kiszolgáló helyiségek is új bútorzatot kaptak. A főzőkonyha és a mosoda részére is új, modern és energiatakarékos berendezések, eszközök beszerzése is megtörtént. A projekt része volt még az épület akadálymentesítése, és ehhez kapcsolódóan az akadálymentes mosdó kialakítása is. A pályázat lehetővé tette azt is, hogy az udvari játékeszközeinket bővíthessük, valamint egyéb mozgásfejlesztő játékokat is beszerezhessünk. Ezen kívül a bölcsődénk tágas udvarának folyamatos rendben tartásához is lehetőség volt a megfelelő eszközök beszerzésére. Ezt a nagy volumenű projektet további felújítási munkálatok követték önkormányzati forrásból. Így például a csoportszobák festése, valamint a régi műpadló korszerűbbre és esztétikusabbra történő cseréje. A két gondozási egységhez tartozó fürdőszobák teljesen megújultak: új burkolatot kaptak, a vízvezeték-hálózat cseréje is megtörtént, valamint teljesen új szerelvények kerültek felhelyezésre. Ehhez kapcsolódóan a gazdasági folyosó, a kiszolgálóhelységek, a gyermekkocsi tároló, felnőtt öltöző és étkező, valamint az átadó helységek is teljesen új burkolatot kaptak. Szükségessé vált a belső nyílászárók modernebbre és ízlésesebbre történő cseréje is. A felújítás lehetőséget biztosított egy kisebb belső átalakításra is. Ennek köszönhetően egy tornaszoba került kialakításra. Ezzel a kisgyermekek mindennapi gondozása, nevelése színvonalasabbá válhatott. A csoportszobákban nagyon szép fenyő lambéria került a falakra, valamint új gyermekasztalok és székek beszerzésében is támogatták bölcsődénket.

Bölcsődénk az utóbbi években folyamatosan újult, szépült, és egyre színvonalasabbá vált. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a kisgyermekek bölcsődei nevelése még színesebb, még hatékonyabb és élményszerűbb lehessen.

Kisdobos Utcai Tagbölcsőde
9012 Győr, Kisdobos utca 1-7
Telefon: 06-96/449-004; 06-20/520- 4180
E-mail: ebicsanak@gyoribolcsodek.hu
Tagbölcsődevezető: Papp Márta

 

Tovább
Kígyó utcai Bölcsőde - II. Számú Bölcsődei Központ kiemelt

Kígyó Utcai Tagbölcsőde

„ A gyermek szeme a jövő tükre”

Bölcsődénk, Győr zöldövezeti részében, Szigetben található, ahol a bölcsődei ellátásnak több, mint 55 éves múltja van. Helyi közlekedésben a 8-as és 14-es autóbuszokkal is könnyen megközelíthető.

Nyugodt környezetben, családi házak közé ékelődve helyezkedik el. Intézményünk negyvennégy férőhelyes, pavilonos rendszerben működik, két gondozási egységében négy csoportszobában, szobánként két szakképzett kisgyermeknevelő fogadja a gyermekeket. A csoportok elnevezései: Pillangó, Katica, Csiga, Süni csoportok.

Célunk a szülőkkel együtt a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődésének elősegítése családias, derűs légkörben, a szakmai elvárásoknak megfelelően, szeretetteljes elfogadással.

Csoportjaink tárgyi felszereltsége, a bútorzat, a játékeszközök mind-mind a gyermekek létszámához, életkorához és fejlettségi szintjéhez igazodnak, biztosítva az önfeledt játék lehetőségét. Tágas játszókertünk és teraszaink gondozott, biztonságos mozgásteret nyújtanak a levegőn való tartózkodáshoz, és a gyermekek mozgásigényének kielégítéséhez.

A szülővel történő fokozatos beszoktatás alatt a szülők betekintést nyerhetnek a bölcsőde életébe, a későbbiekben is számítunk a kölcsönös bizalmon alapuló együttműködésre. Napirendünk biztosítja az életkornak megfelelő változatos táplálkozás, játék, mozgás, a szabad levegőn való tevékenység, és a pihenés feltételeit. Játékos programjaink az évszakokhoz és az ünnepekhez kapcsolódnak, ünnepeink: Farsang, Húsvét, Anyák napja, gyermeknap, Mikulás, adventi készülődés, születésnapok.  Az aktuális dekorációval megteremtjük a hangulat varázsát. A programjaink az anyanyelvi nevelés, ének-zene, torna, környezet megismerése, és az alkotótevékenységek területein színesítik csoportjaink mindennapjait. Bölcsődénkben kiemelt figyelmet kap az alkotótevékenység. Az alkotás örömének megélése, önálló aktivitás, kreativitás támogatása, ismeretek nyújtása, természetszeretetre való nevelés, társas kapcsolatok fejlesztése a cél a játékok során.

Az intézményben működő főzőkonyha a korszerű, változatos, ízletes, az életkornak megfelelő napi négyszeri étkezést biztosítja.

Az egészségmegőrzés, légúti megbetegedések elkerülésére érdekében működtetjük a téli hónapokban a sószobát.  Emellett jól felszerelt tornaszoba is a gyermekek rendelkezésére áll, hogy hideg, esős időjárás esetén is lehetővé tudjuk tenni a mozgásigény kielégítését.

 

Sok szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket és kisgyermekeiket!

Kígyó Utcai Tagbölcsőde
9025 Győr, Kígyó u. 13.
Telefon: 06 96/313-514; 06 20 488 9009
E-mail: ebikigyo@gyoribolcsodek.hu
Tagbölcsődevezető: Horváthné Kovács Viktória

Tovább
Türr István utcai Bölcsőde- III. Számú Bölcsődei Központ kiemelt

Türr István Utcai Tagbölcsőde

Bölcsődénk Győr belvárosában, nyugodt, csendes helyen található. A város legrégebben épült bölcsődéje, 1955 óta fogad kisgyermekeket. A közelben található a Prohászka, és a Bisinger Óvoda. A helyi 6 – os autóbusszal, vagy ingyenes City busszal könnyen megközelíthető. Az épület energetikai korszerűsítése 2016-ban valósult meg.

Jelenleg 50 férőhelyen fogadunk gyermekeket. Hat gyermekcsoportban biztosítjuk a kisgyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődését. Egy csoportunkban az alapellátáson túl, részleges integrációban látunk el sajátos nevelési igényű gyermekeket, akik a Megyei Pedagógiai Szakszolgálat által kiadott Szakértői vélemény alapján kerülnek hozzánk. A bölcsődénkbe járó kisgyermekek nevelését nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, elhivatott, gyermekszerető kisgyermeknevelők végzik.

Szakmai programunk szerint kiemelt célunk a környezet megismerésének elősegítése, annak érdekében, hogy gyermekeink találják meg helyüket az őket körülvevő világban. Fő hangsúlyt kap a környezet megismerése, mint élettér, amelyben tájékozódni, eligazodni képes a gyermek, ez határozza meg arculatunkat is. Bölcsődés gyermekeink figyelmét a környezet, a természet megismerésére, megszerettetésére tereljük. Fontos számunkra, hogy a gyermekek a szerzett ismereteket felhasználják, játékuk során fejlődjön beszédük, kifejezőképességük, érzelmileg gazdagodjanak. A mindennapok természetes részei a mesék, mondókák, énekek, a hozzájuk kapcsolódó játékos mozgásfejlesztés, az alkotó tevékenységek, és a szabad játék. Játszóudvarunk tágas, jól árnyékolt – homokozókkal, telepített udvari fajátékokkal, és mobil mozgásfejlesztőkkel – biztonságos mozgástér a kisgyermekek számára.

Célunk a kigyermekek számára szabad, érzelmi biztonságot adó, támogató, gondolkodtató környezet megteremtése, biztosítva minden gyermek számára az egyénre szabott nevelést, fejlesztést, az életkori és egyéni sajátosságok figyelembevételével.

A családi nevelés elsődlegességét tiszteletben tartva, a szülőkkel együttműködve a kisgyermekek nyugodt, kiegyensúlyozott nevelésére törekszünk.

 

,,A nevelésben a kisgyermekkor sokkal fontosabb a következő éveknél.
Ezekben az években eldől az ember sorsa, jóformán egész életre”
/Kodály Zoltán/

Türr István Utcai Tagbölcsőde
9022 Győr, Türr István utca 4.
Telefon: 06-96/320-366; 06-20/520- 4099
E-mail: ebiturr@gyoribolcsodek.hu
Tagbölcsődevezető: Fodorné Hungler Beáta

Tovább
Báthory utcai Bölcsőde - III. Számú Bölcsődei Központ kiemelt

Báthori Úti Tagbölcsőde

Bölcsődénk Győr egyik legszebb városrészében, Révfaluban található, mely 1982 májusában nyitotta meg kapuit. Nyugodt, csendes utcában várjuk a bölcsődés korú kisgyermekeket.

 

A Báthori Úti Tagintézmény a 11-es helyi járattal közelíthető meg.

 

Három különálló pavilonban, hangulatosan kialakított, 6 csoportban, szobánként 12-14 kisgyermek szakszerű gondozását és nevelését tudjuk biztosítani. Szakképzett kisgyermeknevelőink, csecsemő és kisgyermekgondozóink nagy szeretettel és türelemmel fogadják a rájuk bízott kicsiket. Szaktudásukkal és tapasztalatukkal, odaadó figyelmükkel kísérik végig gyermekeik fejlődését egészen az óvodába kerülésükig.

 

Nevelőmunkánk alapja a Bölcsődei Nevelés – Gondozás Országos Alapprogramja, mely a gyermekközpontú, segítő, támogató és elfogadó nevelési elvek megvalósítását helyezi előtérbe.

 

Bölcsődénkben kiemelten foglalkozunk a kisgyermekek széleskörű, optimális mozgásfejlődésének elősegítésével. Változatos tornaszerekkel és játékeszközökkel szeretnénk megismertetni a kicsiket, természetesen a koruknak megfelelő szinten. A mozgás szeretete kihat majd az egész életükre, fejlődésükre, pozitívan hat személyiségükre. A kisgyermekek természetes mozgásigényére építve, az aktív életvitel megalapozásául szolgál a bordásfal, csúszda, trambulin, gyűrűhinta, mászóka és különböző egyensúlyfejlesztő eszközök használata. Több éve működik bölcsődénkben só-szoba, mely a felső-légúti megbetegedések megelőzésének hatékony, természetes eszköze.

 

A legfontosabb tevékenység a kicsik életében a JÁTÉK. Változatos tevékenységekkel ismertetjük meg a gyermekeket, számukra elérhető játékpolcok, vidám kuckók, játszósarkok várják a felfedező kiskezeket. Szépen parkosított, tágas, pavilonokhoz kapcsolódó udvarunkon, árnyat adó fák alatt, egész évben biztosított a kicsik szabad levegőn játszása, kimeríthetetlen mozgásigényük levezetése. A bölcsődében számtalan új, érdekes játékot, hasonló korú társakat, figyelmes kisgyermeknevelőket találnak majd. A sok-sok játék, a zene, a vidámság, közös élmény tölti be napjainkat.

 

Programjaink, ünnepeink: Farsangolás, ünnepvárók, anyák napja, gyermeknapi party, születésnapok, bölcsi-ballagás.

 

A bölcsődei alapellátáson túl szolgáltatásként időszakos gyermekfelügyeletet is működtetünk.

 

Kedves Szülők!

 

Számunkra is legfontosabb érték a kiegyensúlyozott, boldog, derűs gyermekkor biztosítása! Bölcsődénk nyitottsága, őszinte légköre lehetővé teszi, hogy egymást segítve, támogatva közösen neveljük kicsinyeinket!

 

Sok szeretettel várjuk kisgyermekeiket a bölcsődénkben!

Báthori Úti Tagbölcsőde

Cím: 9026 Győr, Báthori út 2.
Telefon: 06 96/327-580; 06 20 520 4144
E-mail: ebibathory@gyoribolcsodek.hu
Tagbölcsődevezető: Lázár Béláné

Tovább
Győrszentiváni Bölcsőde - III. Számú Bölcsődei Központ kiemelt

Szelényi Imre Rudolf Utcai Tagbölcsőde (Győrszentiván)

Bölcsődénk Győr zöldövezeti részében, csendes, nyugodt, családias környezetben helyezkedik el. Intézményünkben 48 férőhelyen, két gondozási egységben, négy csoportszobában történik a gyermekek gondozása-nevelése, a csoportok nevei: Süni, Katica, Maci, Pillangó. A gyermekek ellátását szakképzett kisgyermeknevelők végzik, munkájukat bölcsődei dajkák segítik.

A bölcsőde helyiségeit a kisgyermeknevelők által készített, évszakokhoz – ünnepekhez igazodó díszítések teszik barátságossá, hangulatossá. Színes játékkészlet segíti a gyermekek értelmi – érzelmi – testi fejlődését. Parkosított udvaraink az EU szabványnak megfelelő játékokkal felszereltek, minden nap biztosítjuk a szabad levegőn való játék lehetőségét. A nyári hónapokban a játékok feletti napvitorlák védik a gyermekeket a nap káros sugaraitól, párakapuk segítik a felfrissülést.

Bölcsődénk saját főzőkonyhával rendelkezik, az itt elkészített ételek által megvalósul a korosztály egészséges, korszerű étkeztetése. Intézményünkben fontosnak tartjuk a gyermekek egészségének megőrzését, az egészséges életmódhoz szoktatás első lépéseit. A szülői segítséggel kialakított sószobánkat hetente több alkalommal használják a gyermekek az őszi-téli időszakban.

A magas színvonalú szakmai munka szeretetteljes, családias légkörben valósul meg. A család igényeit, szokásait, a gyermek egyéni fejlődési ütemét és szükségleteit helyezzük előtérbe, és ezeket szem előtt tartva, egyénre szabottan nevelünk, gondozunk, biztosítva a gyermek egyéniségének, személyiségének kibontakozását. A napi beszélgetésekkel, beszámolókkal segítjük a családot, hogy betekintést nyerhessenek a bölcsődei életbe. A rendszeresen megtartott szülőcsoportos beszélgetéseket érdekes témákkal, időszerű nevelési élethelyzetekre való felkészítéssel tesszük színessé.

A nevelési év folyamán számos rendezvény, közös program szervezésével törekszünk arra, hogy a gyermekekkel megismertessük szűkebb-tágabb természeti környezetünket, hiszen bölcsődénk fő szakmai irányvonala a környezeti nevelés. Célunk, hogy a gyermekek harmóniában éljenek környezetükkel.

A teljesség igénye nélkül néhány programjainkból:

– gyermeknapon közös, játékos néptáncolás az udvarunkon táncművész közreműködésével

– rendőrautó bemutató

– lovaskocsizás a környező utcákban

– állatbemutató, és – simogató

– Vaskakas Bábszínház előadásai

– adventi barkácsolás a szülőkkel

Célunk a nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog gyermekkor elérése.

 

Szeretettel várjuk a gyermekeket, és a kedves Szülőket!

 

Szelényi Imre Rudolf Utcai Tagbölcsőde

9011 Győrszentiván, Szelényi Imre Rudolf utca 5.
Telefon: 06-96/349-293; 06-20/520- 4002
E-mail: ebiszentivan@gyoribolcsodek.hu
Tagbölcsődevezető: Kőhalmi Györgyné

Tovább
Cuha utcai Bölcsőde – IV. Számú Bölcsődei Központ kiemelt

Cuha Utcai Tagbölcsőde

Bölcsődénk 1980 óta fogadja a gyermekeket Győr Marcalváros I. városrészen. Intézményünk forgalmas utaktól elzárva, bárhonnan könnyen megközelíthető helyen található. Tömegközlekedéssel a 2-es, 5-ös, 6-os, 11-es, 14-es és 22-es járatokkal lehet a legegyszerűbben eljutni a bölcsődébe. Bölcsődénk 69 férőhelyes, három bölcsődei egységben, hat csoportszobában látjuk el a kisgyermekek bölcsődei nevelését-gondozását.

A 2019-es évben a TOP-6.2.1-16-GY1-2018-00004 számú pályázatnak köszönhetően az épület teljesen megújult. A projekt keretén belül megtörtént a bölcsőde lapostetőjének hő- és vízszigetelése, a homlokzat hőszigetelése, fűtéskorszerűsítés, valamint az épület részleges akadálymentesítése akadálymentes rámpa kialakításával, illetve két csoportszoba akadálymentes megközelíthetőségének biztosításával. Az épületben akadálymentes WC is kialakításra került. Megújult az udvar, új térkővel, parkosítással, és játszótéri eszközökkel gazdagodott bölcsődénk. A csoportszobák új padló és falburkolatot, modern bútorzatot kaptak, mellette pedig játékkészletünk is jelentősen bővült.

A Bölcsődei Nevelés Országos Alapprogramjának megfelelően, a helyi sajátosságokat figyelembe véve készítettük el saját szakmai programunkat.  Bölcsődénk szakmai programjának fő irányvonala az egészségnevelés és környezetvédelem, de a néphagyományőrzés kis szelete is megjelenik a gyermekek mindennapjaiban. A program célja a bölcsőde mindennapjain keresztül útmutatás a szülők felé a korszerű helyes táplálkozásról, a testmozgás fontosságáról, a helyes higiénés szokások kialakításáról. A só-szoba és tornaszoba rendszeres használata egyrészt a prevenciót szolgálja, másrészt a gyermekek egészségtudatának ébresztgetéséhez is kitűnő alapot nyújt. Az egészségnevelés és környezetvédelem fontosságát, személyiségformáló és szokáskialakító szerepét tekintjük programunk vezérfonalának. Fontos a szülők informálása, annak tudatosítása, hogy az egészséges táplálkozás nemcsak a testi fejlettséget határozza meg, hanem a gyermekek szellemi teljesítőképességét is. Minden héten tartunk például gyümölcsnapot, melynek során a gyermekek tevőlegesen is megtapasztalhatják az egyes gyümölcsök külső tulajdonságait, illatát, állagát, színét stb.

Hangsúlyozzuk a környezet védelmének fontosságát, hogy olyan szokásrendszereket alakítsunk ki a gyermekekben, melyek majd az életkor előre haladtával meghatározóak lesznek ahhoz, hogy környezetükkel harmonikus kapcsolatban éljenek. Beszélgetünk a gyermekekkel a természet védelméről, szeretetéről. A zöld jeles napok – az Állatok világnapja, a Föld napja, Víz világnapja, Madarak és fák napja – kiemelten szerepelnek programunkban.

A népi hagyományokkal való ismerkedést szinte észrevétlenül vezetjük be a gyerekek mindennapjaiba. Szeretnénk képessé tenni őket a néphagyományok érzelemvilágának befogadására, átélésére és szeretetére.   Alapot ad anyanyelvi fejlődésüknek is, hisz a népi mondókák, versikék hangulata, ritmusa áthatja egész személyiségüket, örömérzést, érzelmi feltöltődést okoz.

 

Bölcsődénk a jogszabályi előírásoknak a szakma szabályainak, standardjainak megfelelő minőségű ellátást biztosít a kisgyermekek számára. Célunk a bölcsődei gondozás-nevelés alapelveinek és feladatainak a betartása mellett a gyermekek személyiségének fejlesztése a játékon keresztül, a szülőkkel való szoros együttműködés, az együttnevelés fontosságának hangsúlyozása, hogy a családokkal egymást támogatva formáljuk gyermekeink személyiségét mindenki megelégedésére.

 

Minden kisgyermeket nagyon nagy szeretettel várunk bölcsődénkben!

 

„Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy.”

Cuha Utcai Tagbölcsőde

9024 Győr, Cuha utca 16.
06-96/415-268; 06-20/520-4244
ebicuha@gyoribolcsodek.hu

Tagbölcsődevezető: Mátrai Anikó

 

Tovább

Mónus Illés Utcai Tagbölcsőde

Bölcsődénk 46 férőhelyes, 1977-ben kezdte meg működését, Marcalváros és Nádorváros találkozásánál. Jól megközelíthető a 2-es és 22-es autóbuszokkal. Személygépkocsik részére kényelmes parkolókat is kialakítottak az épület mellett. Közvetlen közelében óvoda, általános iskola és középiskola található.

Intézményünk pavilonrendszerben épült, két gondozási egységből áll. A külön bejáratú egységekhez kocsitároló, átadó-öltöző, fürdőszoba és két gyermekszoba tartozik. Az átadóban minden gyermeknek jellel ellátott szekrénye van. A gyermekszobák világosak, színesek, tükrözik az évszakok, ünnepek hangulatát. A díszítés a nevelők kreativitását dicséri.  A szobákhoz közvetlenül kapcsolódnak a teraszok, melyek előtt füves játszóudvar terül el.

A gondozó-nevelő munkát csoportonként két-két szakképzett kisgyermeknevelő látja el, munkájukat bölcsődei dajka segíti. „Saját kisgyermeknevelő” rendszerben dolgozunk, amely a személyi állandóság elvén nyugszik. Bölcsődénkben a gyermekek életkorához, szükségleteihez igazított napirenddel biztosítjuk a kisgyermekek számár fontos állandóságot, kiszámíthatóságot, és önállósodási törekvésüket. Nevelési és gondozási céljaink megvalósításához elengedhetetlennek tartjuk a derűs, szeretetteljes, érzelmi biztonságot nyújtó légkör megteremtését. Az újonnan érkező gyermekek a szülővel együtt ismerkednek a bölcsődei élettel a beszoktatás folyamán. A beszoktatás fokozatosan, a gyermek igényeihez alkalmazkodva történik.

Már kisgyermekkorban nagy jelentősége van az egészséges életmódra nevelés megismerésének, a helyes  szokások kialakításának: higiénés szokások, egészséges étkezés, a mozgás jelentősége, a levegőzés…

A bölcsődében főzőkonyha működik a HACCP követelményeknek megfelelően. Élelmezésvezető által összeállított, a korosztálynak megfelelő étlap alapján készítik az ételeket. Szükség esetén diétás étkeztetést is biztosítunk.

Bölcsődénk a 2022/23-as nevelési év során kívül-belül megújult, külső, energetikai korszerűsítés mellett a csoportszobák, kiszolgáló helyiségek festésével, burkolatok cseréjével megszépült környezetben várjuk a kisgyermekeket.

Mónus Illés Utcai Tagbölcsőde
9024 Győr, Mónus Illés utca 41.
Telefon: 06-96/422-733; 06-20/489-4699
E-mail: ebimonus@gyoribolcsodek.hu
Tagbölcsődevezető: Kőrösi Bernadett

Tovább

Jósika Utcai Tagbölcsőde

A bölcsőde Győr egyik csendes kertvárosi övezetében, Nádorvárosban helyezkedik el.A Jósika utcai Bölcsődénk a 2-es helyi járatú autóbusszal könnyen megközelíthető.

 

Tágas, parkosított, felszerelt udvarral rendelkezik, mely ideális feltételeket biztosít a gyermekek mozgásigényének és mozgásfejlődésének kielégítésére. A jogszabályi változásoknak, szakmai előírásoknak megfelelően a bölcsőde két csoportszobában 23 férőhelyen fogad gyermekeket.

 

Tárgyi feltételek: A bölcsőde két, egymáshoz nem kapcsolódó egységgel működik.

 

A Maci és Katica csoporthoz különálló fürdőszoba, öltöző, előtér (babakocsi tároló) tartozik.

 

A csoportszobák világosak, tágasak, jól felszereltek. A szobák közvetlenül kapcsolódnak a teraszhoz és a füvesített játszóudvarhoz. Bölcsődénk saját főzőkonyhával, a konyhatechnológiai előírásoknak megfelelően működik. A korosztály számára az étlapot élelmezésvezető dietetikus szakember állítja össze.

 

Személyi feltételek: A gyermekek nevelését- gondozását négy fő szakképzett kisgyermeknevelő és egy fő szakmai vezető végzi. Az ő munkájukat két fő technikai dolgozó segíti. A konyhán egy szakácsnő valamint egy konyhai kisegítő dolgozik.

 

Szakmai program: Szakmai munkánkat a bölcsődei nevelés-gondozás jegyében a jogszabályi, valamint a szakmai előírásoknak megfelelően végezzük.

 

Szakmai munkánk a környezeti – környezettudatos nevelésre épül, melyben fontos szerep jut a hagyományőrző nevelésnek is. Célunk, hogy már ebben a korai életszakaszban érzékennyé tegyük a gyermekeket a természet, az állatok,a növények iránti szeretetre, tiszteletre, hogy a felnövekvő nemzedék a jövőben tudatosan alakítsa, óvja környezetét.

 

Megvalósítása az előkertben a gyermekek számára kialakított ágyásban zajlik, ahová a nevelők irányításával veteményeznek, palántákat ültetnek és gondoznak. Személyes tapasztalat útján szerezhetnek ismereteket, nyomon követhetik az általuk nevelgetett növények fejlődését a termés leszedéséig. Az udvarra kihelyezett madáretetőket eleséggel látják el, gondoskodva így a hozzánk látogató madarak etetéséről, akiket eközben megfigyelhetnek. Állát simogatót tartunk a jó idő beköszöntével az udvaron, mely szintén lehetőséget nyújt az állatokkal való ismerkedésre. Hagyományainkat is igyekszünk ápolni, ennek jegyében szervezzük ünnepeinket, valamint a Családokkal közös Szüreti napot tartunk.

 

A Magyar Népmesék Napján Pöttöm-mozival lepjük meg a gyerekeket.

 

A Szülőkkel történő együttműködést kívánjuk erősíteni a nyílt nap, családlátogatás, szülőcsoportos megbeszélés, közös családi programjaink által,(szüret, tökfilkó nap, adventi és húsvéti készülődés, gyermeknap-évzáró) ahol lehetőség nyílik a közös alkotásra, beszélgetésre kikapcsolódásra. Természetesen a szabad játék, alkotó munka, mozgásos tevékenység, anyanyelvi nevelés is jelen van a gyermekek mindennapjaiban.

 

Fontos számunkra a nyugodt, biztonságot nyújtó, szeretetteljes légkör megteremtése, ahol a gyermekek személyisége kibontakozhat.

 

„Gyermekeinket nem megvédeni kell az élet nehézségeitől, hanem alkalmassá tenni őket azok
leküzdésére”

 

Szeretettel várjuk a kisgyermekeket és szüleiket bölcsődénkbe!

Jósika Utcai Tagintézmény

Cím: 9024 Győr, Jósika utca 2.
Telefon: 06 96/421-038; 06 20 520 3944
E-mail: ebijosika@gyoribolcsodek.hu
Tagbölcsődevezető: Tóthné Zsenák Andrea

Tovább
Kassák L. utcai Bölcsőde – IV. Számú Bölcsődei Központ 2 Gyor

Kassák Lajos Utcai Tagbölcsőde

Bölcsődénk az Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat tagjaként, Ady-város központi helyén, nyugodt környezetben 1975 óta fogadja a bölcsődés korú kisgyermekeket.

Szomszédságában óvoda és iskola található. Területi elhelyezkedése miatt jól megközelíthető.

 

Tágas, nagy játszóudvarral rendelkezik, jó fekvésű, a főút zajától elszigetelt. Az udvar sok növénnyel árnyékolt, homokozókkal, telepített udvari fa játékokkal ellátott, melyek megfelelnek az EU szabványnak.

 

A bölcsőde 46 férőhelyes, pavilonrendszerben épült, melyben négy csoport működik, ahol szakképzett kisgyermek nevelők látják el a gyermekek korszerű gondozását-nevelését.

 

Célunk a szeretetteljes, elfogadó, nyugodt, biztonságot nyújtó légkör mellett a gyermekek harmonikus testi-lelki fejlődésének biztosítása. A gyermeki személyiség kibontakozásának elősegítése az egyéni és életkori sajátosságok figyelembe vételével. A szabad játék, a mozgás, a játékos tevékenységek egyensúlyban tartását tartjuk szem előtt.

 

Szakmai programunk kiemelt része a mese, a vers, a mondóka, mely az anyanyelvi nevelés fontos, mással nem pótolható lehetősége. Fontos szerepet tölt be a gyerek életében: pihentet, szórakoztat, belső cselekvési kedvre késztet, játékos cselekedetre serkent, segíti az élmények feldolgozását, fejleszti a társas kapcsolatokat és a beszédfejlődést. A velük való megismerkedés, a gyermek érdeklődésén keresztül, játék közben, játékos formában valósul meg. Az időszerű mondókák, versek a szülők számára is nyomon követhetőek a faliújságon.

 

A csoportszobák, az átadó helyiség, a folyosó színes díszítése, dekorációja az évszakok, ünnepek váltakozását tükrözi, a kisgyermek nevelők ötletei, kezük munkája alapján.

 

A szülőkkel napi személyes kapcsolatban vagyunk. Meggyőződésünk, hogy a családokkal együttműködve tudunk eredményt elérni a gyermekek nevelésében. A szülői értekezletek, szülőcsoportos beszélgetések, családi délután, ünnepek, mind-mind a család és a bölcsőde kapcsolatának erősítését szolgálják, mint ahogyan a szülővel történő fokozatos beszoktatás is. Ez egyben segíti a gyermeket a beilleszkedésben és lehetőséget ad a szülőnek a bölcsődei élet betekintésébe. Évente két alkalommal fotózás, bábszínházi előadás is színesíti a hétköznapokat.

 

2014.-ben só szoba kialakítása is megtörtént. Késő ősztől kora tavaszig történő rendszeres használata közismerten jótékony hatással van a felsőlégúti megbetegedésekre, allergiás tünetekre. A só szobában eltöltendő játékidő hasznosan beépül a gyermekek napirendjébe.

 

Torna folyosónkon lehetőség van nagymozgásos mozgásfejlesztő eszközök, tornaszerek használatára, mely változatossabbá teszi a programok kialakítását, főként a téli időszakban.

 

Főzőkonyhánkon a HACCP-rendszer követelményeinek megfelelően, a korszerű táplálkozás elvét követve, élelmezésvezető által összeállított étlap alapján történik az étel előállítása.

 

A bölcsődét heti egy alkalommal gyermekgyógyász szakorvos is látogatja, a gyermekek státus vizsgálatát végzi, és hasznos tanácsokkal látja el a kisgyermek nevelőket.

 

Szeretettel várunk minden kedves szülőt és leendő bölcsődés kisgyermeket!

 

Kassák Lajos Utcai Tagbölcsőde

Cím: 9024 Győr, Kassák L. u. 14.
Telefon: 06 96/424- 899; 06 20 520 3899
E-mail: ebikassak@gyoribolcsodek.hu
Tagbölcsődevezető: Imréné Tichy Andrea

Tovább